A kínai Contemporary Amperex Technology Co., Limited (CATL), a világ vezető elektromosjármű-akkumulátor-gyártója, 2022 augusztusában bejelentette, hogy Debrecenben építi meg második európai gyárát. A 7,34 milliárd eurós beruházás keretében egy 100 gigawattóra (GWh) kapacitású akkumulátorgyár létesül a Déli Ipari Parkban, amely európai autógyártóknak, például a Mercedes-Benznek, a BMW-nek, a Stellantisnak és a Volkswagennek szállít majd akkumulátorcellákat és modulokat. Ezzel Debrecen közép-európai viszonylatban is jelenős technológiai központtá vált. A CATL célja, hogy Európán belül ne csak az akkumulátorgyártás, hanem az újrahasznosítás is megvalósuljon, amit a közutakon megjelenő egyre nagyobb számú elektromos autók jelenléte igencsak indokolttá tesz.
A gyár építése három fázisban, összesen 221 hektáron valósul meg, és várhatóan 9 000 új munkahelyet teremt Magyarországon. A 2-3000 főt állandó jelleggel foglalkoztató cég a helyi munkaerőre igyekszik majd koncentrálni, ami a kelet-magyarországi régiónak nagyobb gazdasági stabilitást jelent majd. Az üzem az első fázisban évi 40 GWh kapacitással kezdi meg működését 2025 második felében, amelyet később 100 GWh-ra bővítenek.
A CATL elkötelezett a fenntarthatóság iránt, ezért a gyártás során megújuló energiát használ majd, és fontolóra veszi a napenergiára épülő fejlesztések megvalósítását is, helyi partnerekkel együttműködésben. Ez a beruházás nemcsak Magyarország történetének eddigi legnagyobb zöldmezős projektje, hanem az egész Európai Unió egyik legjelentősebb ilyen jellegű beruházása is.