Amellett, hogy a napvitorla remek eszköz az árnyékolásra, lehet egy másik, hasonlóan hasznos és praktikus szerepe is. Ez pedig a belátásgátló funkció, vagyis az, hogy megvédje a privát szféránkat.
Az erkély, a terasz és a kert olyan helyek, ahol pihenni és kikapcsolódni szoktunk, ezért nem vágyunk a kíváncsi tekintetekre. A kerítés vagy az erkély korlátja általában meg is véd ezektől, de olyan eset is van, hogy felülről láthatnak ránk. Ez egy nehezebben megoldható probléma volna – napvitorla nélkül. Ha úgy helyezzük el a kertünkben az árnyékolót, hogy az nemcsak a tűző napfénytől véd meg, hanem a szomszéd házból jövő tekinteteknek is éppen az útjában áll, akkor duplán örülhetünk.
Sok erkélynek csupán vékony fémrudakból álló korlátja van, ami kétség kívül jól ellátja a feladatát, és még esztétikus is lehet. A belátástól azonban semmit nem véd, minden ott tartózkodó teljes életnagyságban megfigyelhető. Ha például reggelenként szívesen kávéznánk pizsamában az erkélyen, ilyen korlát mellett (mögött) sajnos nem tehetjük meg.
A napvitorla anyaga tökéletesen alkalmas az erkély privát szférává tételéhez is, amennyiben olyan forgalmazótól rendelünk, aki egyedi méret gyártását is vállalja. Mérjük le pontosan a korlátot, borítsuk be az elkészült anyaggal, és már semmi sem akadályozhatja meg a zavartalan kávézást. Fontos, hogy figyeljünk az anyagválasztásra: mindenképpen légáteresztő funkcióval rendelkezőt válasszunk. Ez azért lényeges, mert abba nem kap bele az erősebb szél sem, ezért nem fogja letépni vagy megrongálni az anyagot az illesztéseknél. Így télen és nyáron is, hosszú ideig élvezhetjük erkélyünkön reggelenként a friss levegőt.